Hideg van: itt is, otthon is... ez nem újdonság.
Én eddig azt gondoltam a hideg egyik jól bevált ellenszere a fűtés…
Ahogy mondtam itt ezt a nézetet nem nagyon osztják, de miután év végén az eddigi tulajdonosok: Franz, hetvenes évei elején, ősz haját lófarokban hordó szimpatikus MekkElek és Brigitte, a hatvanas, tűzvörös hajkoronával megáldott, stílusmagazinokat előszeretettel forgató szexi ügyvédnő,
a drezdai fagyoskodás helyett spanyol villájuk melegét választották és végleg megváltak a háztól, némi remény költözött a szívünkbe. Hátha majd végre jön valaki és feljebb tekeri azt a termoszt. Ezt a halvány bizakodást a ház új tulajdonosa és műszaki felügyelője, múlt heti körlátogatásuk alkalmával egyetlen mondattal felülírta. Mint kiderült a német logika ugyanis azt diktálja, hogy ha a szoba nyirkos és hideg akkor a legjobb, ha kinyitjuk az ablakot míg teljesen lehűtjük az egész lakást, hogy a kinti és benti hőmérséklet kiegyenlítődhessen.
Mondanom sem kell, ez volt eddigi életem egyik meghatározó AHA élménye! De a ráadás is megér egy misét: a teljes siker érdekében, mint megtudtuk, a mosást követően, otthon tilos ruhát szárítani. Persze ez egyébként is egyértelmű (?) mivel mosni sem megengedett itthon, hiszen még mosogép csatlakozás sincs a lakásokban.
A Media Marktban a mosógépek gondolom csak díszelemként vannak kitéve. Itt mosodába járunk, amúgy romantikusan. Terepjárók, luxus autók sora parkol a mosoda előtt, IKEA-s szatyrokat rendszereznek a csomagtartóból ki és be. Eleinte furcsa volt: otthon valahogy nem tudnám elképzelni, ahogy mondjuk az Oktogon egyik faltól-falig kirakatában pakolászom a csipkebugyimat, a mellettem lévő kosárból negyvenes férfi rendszerezi szín és típus szerint a ruhatárát, a földön pár hónapos baba kúszik négykézláb, míg az anyja az automatába dobálja az aprópénzt, programot indít…
Még gyakorló Mosó-Masa korunkban megesett, hogy a kelleténél “picit” több mosópor jutott az egyik adag ruhához. Az ipari gépnek persze nem kellett sok, pár perc alatt az egész előtér fehér habban úszott. Mi ketten Anyával kétségbesetten küzdöttünk hol a géppel, hol a habbal felváltva, hogy legyen már vége. A gép persze nem adta könnyen: a régi disco-k fergeteges hab-partyját megszégyenítő hangulatban ritmikusan verte a kemény összefüggő masszát. Ez alatt német, 2 méter 10 barátunk csak állt és nézett. Olyan, hogy segítség, meg sem fordult a fejében. Végülis leállítottuk a gépet.
Ma már gyakorlottan programozzuk a gépeket, de a fejünk fölött felfüggesztett félpár zokni-erdőt a mai napig nem tudom mosolygás nélkül szemlélni. Egyre csak azon gondolkodom, hogy miért nem jönnek rá: nincs az rendben, hogy a frissen mosott ruha illata valahol félúton elvész, amíg a mosodából hazafuvarozzuk. Hogy aztán a hideg miatt ismét nyirkos ruhákat itthon, mivel általában alig van fűtés, előre kidolgozott rotáció alapján egyik radiátorról a másikra pakoljuk, majd a szárítóra, különben az összes ablak párás, majd jégvirágos lesz…
Na ezek után jön Michael Pfeffer ( az egyszerűség kedvéért Misell Pfejfer-nek hívjuk egymás közt), oldalán Ronald Geyer (Gejj) majd közlik, hogy tartsd nyitva az ablakot… Ők tudják…én inkább fűtenék. Vagy elutaznék a Bahamákra.
De pár napja rájöttem, hogy végülis jó ez a hideg. Ugyanis szibériai fagyban bármibe lépsz maximum hangos ropogás közepette megsemmisül… Azaz a kutyasz@r kupacok csupán ártatlan kőcsigába fagyva meredeznek a földön. Ennek tudatában az, hogy sapkában alszik ember, már teljesen más megvilágításba helyezi a dolgokat.
Ajánlott bejegyzések: