Ha bárki arra vetemedne, hogy bicikli nélkül kezdjen új életet itt, felejtse is el.
A drezdaiak két keréken születnek, de ha ez mégsem jön össze, ovis korukra biztosan felszerelkeznek, hogy anya vagy apa mögött szépen sorban, mint a kiskacsák szeljék a felnőttkor felé vezető utat. A köztes idő szintén kerekeken telik: konténerszerű utánfutókban, valamelyik sebbesség őrült szülő kerkékpárjának végére rögzítve, döcögve, látványosan pattogva.
Ha mindezt túlélték a felnőttéválás küszöbén aztán, népi szokás szerint, hivatalos elismerésként megkapják saját városjáró kétkerekűjüket. Legyünk őszinték, nem rossz dolog ez! Napi több kilométert teker szinte mindenki. Mindenfelé külön bicikliút vezet az Elba parton, az erdőben, de még a legforgalmasabb csomópontban is külön sávval… Miután nagyjából 9-15:00-ig dolgoznak az emberek a nap fennmaradó részét kikapcsolódással töltik és a város bőségesen kínál erre megfelelő teret és lehetőséget. Nemcsak éttermek, kávézók feszítenek büszkén a part mentén, de piknikezni, sőt főzni is kialakított helyeken lehet végig a folyó mentén. Hétvégente saját motorcsónakkal szeli a vizet apa és fia, vagy éppen baráti társaságok hasítanak ütemesen kajakkal.
Úgyhogy miután véletlenül elővettem egy térképet és kiderült, Drezda nagyjából háromszor akkora, mint azt elsőre gondoltam, ésszerűnek tűnt, hogy bicikliháton járom majd én is és kihasználom a város kínálta remek lehetőséget, miszerint A-ból B-be, de még Z-be is eljutok két keréken…
Szinte láttam magam, ahogy fehér hajlított kormányos cruiseremmel szelem a várost, elején kis kosárral felszerelve, benne termosz, valami finom Kuchen (Puder Zucker-rel, mert a németek így szeretik a sütit, porcukorral jó vastagon, hogy egyenletes tapadjon a szájpadlásra, nehogy lenyeld) és a csomag tetején végül valami felettébb intellektuális könyv… Mint a filmekben leparkolok a parton, termoszból kiöntöm a gőzölgő feketét, megterítek a piknikhez és a délutáni napsütésben leülök olvasni, aztán hirtelen elsötétedik, ijedten felnézek… és ott áll ő, a biciklis német: rövidnadrágban, szandálban (esetleg zokni biztos, ami tuti), kis sisakkal a fején… mond valamit, én nem értem, de nem is számít, mert mind a ketten tudjuk, hogy innen már együtt tekerünk tovább… :D:D:D
Ahogy megszületett az ötlet és megszilárdult az elhatározás, beköszöntött az ősz.
Na nem az a napsütéses fajta, sokkal inkább a szeles, hideg, nyírkos típus… és ezzel keresztbehúzta minden korábbi számításomat.
Maradt a DVB (értsd. a helyi BKV) és az autó. Ami a tömegközlekedést illeti, valamivel jobb a helyzet az otthoninál és megnyugtató érzés, hogy a 4-6-os hasonlóan Budapesthez, itt is közös úton fut, egy darabig legalábbis. Bár a jegyautomatát még mindig nem tudom egyértelműen használni, de végül mégiscsak kicsikarom a 27-ből azt az egy jegyet, amire nekem szükségem van. Ugyanakkor nagy örömömre kiderült az is, hogy bejelentkezésemet és a kezdeti botladozásokat megkönnyítendő a város és a DVB közösen megajándékozott egy egész hetes ingyenes bérlettel. Schön!
Az autóval már más a helyzet: amit Budapesten, mint közlekedési dugó látunk, tapasztalunk komolyan elenyésző ahhoz képest, ami itt uralja az utcákat. A minap közel 20 percet töltöttünk egy lámpa alatt türelmesen várakozva, hogy zöldre váltson, mögöttünk az egész hídon majd tovább három sávnyi autóval, lovaskocsival, villamossal. Valami hiba csúszott a rendszerbe, talán az egyik gyalogos túl sokáig simogatta az érintőgombos érzékelőt a zebránál és ezért ragadtunk be. Előttünk egy Range Rover, mellettünk egy Audi A6 senki semerre, aztán végül egy Porsche Cayman dorombolva utat tört, meghozva a többiek bátorságát is, hogy lendületesen lecsapjuk a bal kanyart miközben jobbról feltartóztathatatlanul közeledett egy másik autósor. Megúsztuk. Hogy aztán rendszerhiba nélkül, újabb félórát töltsünk araszolva, mire eljutunk a következő közlekedési lámpához…
A kérdés adott: biciklire lehet téligumit kapni?!
Ajánlott bejegyzések: