Utazás…legtöbbünk számára egyenlő a nyaralás, hétvégi kiruccanás fogalmával. Vízpart, kellemes nyári flört, féktelen hétvége a barátokkal vagy éppen családi látogatás a nagymamánál, pár óra falusi csend a nagyváros rohanó tempójából kiszakadva…
Én ha utazom, többnyire költözöm is…
Debrecen - Balatonalmádi - Budapest - Dunaharaszti tengely ... és a köztük való konstans ingázás sem volt elég. Gran Canarian töltött mesés hónapok szakították félbe magyarországi körutamat. Bár akkor ott, ez nem tudatosult, de lássuk be nem sok embernek adatik meg, hogy életvitelszerűen az óceán halk morajára aludjon el és a teraszról nézze, ahogy hajnalban a végtelen horizonton narancsfény töri meg a víztükröt…
De itthon új kihívások vártak: új munka, új iskola, majd egy addig ismeretlen önálló élet.
Éltem, mint hal a vízben, úsztam amerre vitt az ár.
Jól vagyok - gondoltam, mondogattam fennhangon, hátha elhiszem végre én is.
Elég jól ment…mindenkit sikerült becsapni, magamat is beleértve.
Tervezgettem, vágytam, de tenni valahogy sosem maradt idő.
Két év telt el így… valószínűleg eddig tartott a Playa del Inglesen magamba szívott napsütés, a spanyol és angol nyelvvel fűszerezett hétköznapok mámoros íze az emlékeimben, amikor otthon Budapesten valami véget ért.
Összegezve mozgalmas időszak volt, de ha visszanéztem a lányra, aki kilépett a főiskoláról, sokkal előrébb nem jártam hozzá képest. Persze kipipáltam ezt-azt a bakancslistámról, de semmi nagy dolgot nem tudok felmutatni, az elmúlt időszak eredményeként…leszámítva azt a fájdalmasan nagy ürességet, amit pont emiatt éreztem. Hát ezt vette észre „pszichiáterem“, aki már 26 éve legfőbb bizalmasom, Anya – na Őt, nem tudtam becsapni.
A megoldás nem feltétlenül külföld volt, de végülis miután a kilátástalannak tűnő helyzetből kivontam a tehetetlenségemet, az egyenlőségjel után ez maradt.
10 perc, nagyjából ennyi idő alatt döntöttem el, hogy pontot teszek egy időszak végére…és 10 óra, nagyjából ennyi idő alatt jutottunk Budapestről Drezdába:
Anya, Zénó (5 éves, kozmopolita labrador) és én.
2011. augusztus 13-án, fehér kis energiagolyóként csapódott be a dugigtömött Corsa a Zentrumba, miközben az Energy Sachsen helyi dallammal festette alá a pillanatot. Hogy pontosan mi szólt, már nem emlékszem, de azóta Jupiter Jones Still című száma, egyedüli német kedvencemként vonult be a történelembe…
Aranyozott szobrok csillogtak az alkonyati fényben, és friss eső illatt lengte be a várost. Korábban nem néztem se képeket, se leírásokat Drezdáról, azt szerettem volna, hogy amikor megérkezem, magáért beszéljen.
.jpg)
Beszél… igaz egyelőre nem igazán értem, de lelkesen helyeselek:
Ja, genau, Csüszi, Mamahzéén, NochNoch és társai...
Anya tegnap megkérdezte: - És, hogy érzed magad Németországban? – GutBesser...! J
Ajánlott bejegyzések: