A honvágy egyik jele, hogy elkezded kívánni az otthoni ízeket. Valami hasonló, mint amikor Budapestre költöztem és hazavágytam vidékre, Anya/Mama na és persze a főztjük után… Ez most sincs másképp, ami azért furcsa, mert napi rendszerességgel az Anya főztjét eszem. Rá kellett jönnünk Nekem és Anyának is, aki Anyu, azaz Mama főztjéért sóhajtozik, hogy valami más is van a dologban, mint egyszerű főzési fortélyok.
Igen, az otthoni ízekhez hozzá tartoznak az otthoni alapanyagok, mert hiába készül ugyanúgy a fasírt, az NDK-s úszónőket megszégyenítő hormonkezelésen átesett húsokból egyszerűen lehetetlen ugyanazt az ízt produkálni.
Az utóbbi hetekben már-már elkeseredetten kutatunk a hazai után. Éppen ezért hatalmas öröm volt rábukkanni a Piros Aranyra és a Gulyáskrémre! Nem csalás nem ámítás, ugyanaz mint az otthoni.
Sajnos ezt leszámítva eredeti magyar termékkel nem találkoztunk az üzletekben, mert az egy dolog, hogy mindenre ami paprikás ráírják, hogy Ungarische, de azért egymást közt bevallom: személy szerint paprika nélkül ellenne a magyar szív, de a Túró Rudi hiányát már nagyon nehezen viseltem. Hála istennek azóta egy kisebb külkereskedelmi manőverrel sikerült egy jelentősebb mennyiséget beraktározni: köszi Anya!
De térjünk vissza rögtönzött piackutatásunkhoz. Komolyan nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, amikor 9.95 euroért megpillantottam Julischkát, szőke hajjal a német hentes polcokon.Igen, a híres magyar szalámi, hiszen mindenki tudja miről beszélek…!?
Az már csak slusszpoén, hogy a magyar zászlóba csomagolt „Puszta“ ketchup-on fülig érő szájjal mosolyogva, paprikát szorongató Móricz Zsigmond tollával rajzolt hős kacsint vissza… Egy finom konzerv gulyáshoz biztosan kiváló!
Nem tudom ki hogy van vele, de én elgondolkodtam, hogy vajon miért ilyennek látnak minket magyarokat. Én nem arról a Magyarországról jöttem, amit ők „ismernek“… Dühítő, hogy magyarként egyenlő lettem egy rúd szalámival, némi paprikakrémmel esetleg egy csalamádés hamburgerrel a koszos Balaton partján.
Ilyenkor irány az autómosó, ahol a kellemesen idióta "előmosó" srác mindig örömmel kurjant fel, amint begurulunk és folytatja a storyt, hogy hányszor és kikkel járt a Balatonnál. Jó érzés, mert tényleg élmények kötik oda. Vagy amikor valaki boldogan újságolta, hogy magyar kutyája van, igaz beletelik vagy félórába mire rájön az ember, hogy puli vagy vizsla, mert kimondani nem tudja…
De legalább van valami, ami magyar és ennek ellenére is őszintén szereti.
